171

Cím: Vermes Lajos-part
24413 Palics, Szerbia

A Palicsi-tó partján ismert a Vermes Lajos nevét viselő sétány. A természeti környezet, a szecessziós építészet felismerhető épületei – a Vigadó, a Női strand és a Zenepavilon, de a környéken látható szobrok is egy olyan légkört teremtenek, amely magán viseli a művészek alkotásainak nyomát. A tópart mentén felállított szobrokról szólva szembetűnik, hogy művészi természetű tartalmakról és az egyes művészek kifejezésmódjának nyomairól van szó. A szobrászati alkotások közül csupán a sétány néhány legjellegzetesebb részletét emeljük ki. Ana Bešlić Szárnyak című alkotását 1957-ben állították fel Palicson, míg a szobrásznő Madarak (1957) nevet viselő kompozíciója 1964. óta áll mostani helyén. Mindkét alkotás azon törekvés keretében került kihelyezésre, amellyel igyekeztek szabadtéri szobrokat elhelyezni az emberek mindennapi környezetében. A Palicsra látogatók egyik kedvenc szobra Baranyi Markov Zlata lírai Őszi napsütés (1968) című alkotása, amely két, padon ülő idős hölgyet ábrázol. A Palicsi-tó mentén látható szobrok különféle anyagokból készültek – bronzból, kőből és fából, és legnagyobb részük a huszadik század ötvenes éveinek végétől napjainkig terjedő időszakban készült. Az itt látható szobrok alkotói közt találjuk még Branko Ružić, Dušan Pašić, Szilágyi Lásló, Vera Gabrić Počuča, Kalmár Ferenc és mások nevét.
Ljubica Vuković Dulić
Irodalom:
1. Дуранци Бела, Габрић Почуча Вера (2001): Јавни споменици општине Суботица – Szabadkai község emlékművei. Mеђуопштински завод за заштиту споменика културе, Суботица.