226

Cím: Fő utca 30.
24321 Kishegyes, Szerbia
Információ:
Telefon: +381 (0)63-804-1912
e-mail: szalma75@gmail.com

A Dévity Imre nevét viselő kerámiai művésztelepet Kishegyesen alapították 1958-ban a környékbeli városokban létrehozott művésztelepek hatására. A telep első vezetője Moják Aranka keramikusművész volt, aki ebben az időben képzőművészet szakos tanárként dolgozott a helyi általános iskolában. A művésztelep első összejövetelén 1959-ben, az iskola épületében, részt vett Kosta Đorđević Belgrádból, Kalmár Ferenc Szabadkáról, valamint Moják Aranka és Petar Kishegyesről. A második alkalommal jelen volt még Mira Jurišić, Matija Vuković és Deák Ferenc is. Ezek a résztvevők bekapcsolódtak a „kis szintézis” programba, melynek az volt a célja, hogy a képzőművészetet összekösse a kortárs építészettel, és e program eredménye lett a bácsfeketehegyi egészségház faldekorációja, illetve a Szikicsen látható Njegoš mellszobor, Vuković alkotása. 1973-tól a művésztelep Dévity Imre, az egyik alapító nevét viseli. A művésztelep résztvevői voltak Togyerás József, Ivan Jandrić, Kalmár Magdaléna, Baranyi Markov Zlata, Baranyi Károly keramikus művészek, Moják Arankát követően pedig Nemes Fekete Edit, Cservenák Erzsébet és Csernus László voltak annak vezetői. 1981-től kezdve a művészek már nem az iskola épületében dolgoztak, hanem a Bácska Épületanyaggyár csarnokaiban, ahol az ipari kemencéket használhatták a kerámiáik kiégetésére (Šram 2003). 1990-ig a művésztelepen többnyire keramikusművészek vettek részt, míg később egyre több amatőr keramikus is bekapcsolódott a munkába. A művésztelepen készült munkák gyűjteményének egy részét az iskola területén, másik részét pedig a kishegyesi Könyvtárban őrzik. A gyűjtemény nagyrészt a telep résztvevőinek ajándékaiból áll. Ma a kerámiakészítés hagyományát Kishegyesen a Dévity Imre Szabad Alkotóműhely ápolja, amely találkozókat, kiállításokat és rendezvényeket szervez, illetve célja a fiatal keramikusok nevelése.
Ljubica Vuković Dulić
Irodalom:
1. Šram Olga (2003): Umetničke kolonije u Vojvodini 1952–2002. In: 50 godina umetničkih kolonija u Vojvodini. Likovni susret, Subotica, 32-33.