Címe: Zákó utca 1.
24331 Bajsa, Szerbia
Információ:

http://www.bajsa.net/crkve.html

Bajsa a Vojnich és Zákó nemesi családok birtokában volt a 18. és 19. században, egyik kegyurának, a szerb Zákó Demeternek támogatásából épült fel 1818-ban a Szent Demeter tiszteletére felszentelt ortodox templom, amiről a főbejárat fölötti bejegyzés tanúskodik. A klasszicista stílusjegyeket mutató épület a térségre jellemző későbarokk templomépítészeti mintákat követi, az egytornyú főhomlokzatot féloszlopok tagolják. Klasszicista ikonosztazionja Georgije Dević műhelyében készült, melynek festményeit a Bécsi Akadémián tanult Klajić Jovan alkotta 1854-ben. Készülésének időszakából kifolyólag, a nyugat-európai egyházművészetben térthódító nazarenizmus jegyeit is felfedezhetjük e kvalitásos együttesen. Az egyhajós templombelsőben említést érdemel a Zákó család két vörösmárvány síremléke, melyek szintén klasszicista stílusúak. Zákó Demeter és felesége Ekaterina adományozta az egyház elkészültekor az ezüst füstölőt és más templomi szereket, melyek az épülettel és berendezésével együtt állami védelem alatt állnak.
Korhecz Papp Zsuzsanna
Irodalom:
Vass Géza (szerk.) (2008): Örökségvédelem. Községközi Műemlékvédelmi Intézet, Szabadka.