Aleksandar Kuzmanović (Szabadka, 1838.2.3. – Szabadka, 1894.4.27.) katonatiszt, földbirtokos. Jovan ügyvéd és Ekaterina Milinović fia volt (IAS, F:451. 196. 259). Még gyermekként árva lett, így a taníttatásának gondját nagynénjei, Emilija és Kristina Milinović vállalták magukra. Az általános iskola és a gimnázium elvégzése után szülővárosából a nagynénjei katonai iskolába küldték Aleksandart. A solferinói csatában (1859), melyben főhadnagyi rangban vett részt, találat érte a kezén, és elveszítette a jobb kezének két ujját. 26 évesen, tehát 1864-ben már kapitányi rangja volt. Ilyen minőségében vett részt a porosz–osztrák háborúban 1866-ban, amely, az előző, olaszok elleni háborúhoz hasonlóan, ugyancsak a Habsburg Monarchia vereségével ért véget. Amikor gróf Andrássy Gyula kormánya idején megkezdődött a magyar honvédhadsereg toborzása, Gelich Richárd ezredes javaslatára meghívást kapott, hogy lépjen be a honvédek közé, melyet el is fogadott. Az újonnan létrejött egységekben az első megbízatása nyomán Kuzmanović visszatérhetett szülővárosába, ahol a IV. honvéd zászlóalj parancsnoka lett. Nem tudjuk, mennyi ideig maradt ebben a küldetésben, de bizonyos, hogy Szabadkán alapított családot. 1874 tavaszán feleségül vette Regényi Terézt. Házasságukból születtek lányaik, Nelli, Georgina, Margit és Erzsébet. A katonai kötelesség elszólította őt Szabadkáról. Újvidéken őrnagyi rangot szerzett, Vinkovciban dandárparancsnok volt, míg a pályafutását Zágrábban fejezte be helyettes hadseregtábornoki rangban. 1893-ban vonult nyugdíjba, 35 évi katonai szolgálatot követően (Grlica 1995).
Mirko Grlica
Irodalom:
Mirko Grlica (1995): Aleksandar Kuzmanović – subotički general i džentlmen, Rukovet XLI. 1-3. 49-50.